Aranyos Szeglet Waldorf Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
Tóth Vanda
Tóth Vanda vagyok, Debrecenben születtem, 1981-ben. 26 évig éltem szülővárosomban, ott érettségiztem a Fazekas Mihály Gimnázium biológia tagozatán, majd 2006-ben a Debreceni Egyetem magyar nyelv és irodalom szakán végeztem. Diplomám megszerzése után egyaránt volt lehetőségem vidéki általános iskolában és megyeszékhelyen, gimnáziumban is tanítani. Mindkét időszak életem meghatározó élménye. Az út, amin tanárrá érik az ember folyamatos megújulást kíván. Számomra ez nagyon fontos ebben a hivatásban.
Gyermekeim születése új élményekkel gazdagított: már nem volt "mindegy", hogy hol, mit, merre teszünk, igyekeztünk egyre tudatosabban élni. Talán nem túlzás azt kijelentenem, hogy a gyerekeink tereltek a Waldorf útjára. Általuk más értékek kerültek előtérbe. Fontossá vált számunkra, hogy ne félelemmel, hanem felfedezőkedvvel, a világra nyitottan, érdeklődve induljanak az Életnek. Hogy megtapasztalhassák a szorongásmentes gyermekkort. Hogy ne ők törjenek meg a tananyaghoz, hanem életkoruknak megfelelő dolgokról tanuljanak. Hogy legyen idejük megélni gyermekkoruk szépségeit, nem pedig átrohanni azt.
Két gyermekünk a Waldorfba jár óvoda óta. Én is átléptem a Waldorf-pedagógia solymári kapuit. 2018 őszétől vagyok osztálytanító.