Gyuricza Zsolt

Ebben az iskolában, ezért az iskoláért dolgozom 2003 óta.

1976. május 23-án születtem Gyomaendrődön. Ebben a Hármas- Körös parti, falusias hangulatú kisvárosban nőttem fel, itt végeztem el az általános iskolát.

A békéscsabai Tevan Andor Nyomdaipari Szakközépiskolában szereztem érettségit és síknyomó gépmester szakképzettséget 1994-ben.

Az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny győzteseként a Könnyűipari Műszaki Főiskolán tanulhattam tovább. A szépirodalom szeretete vezetett ahhoz az elhatározáshoz, hogy az első tanév végén kiiratkozzam a főiskoláról, és munka mellett készüljek fel a szegedi József Attila Tudományegyetem magyar szakának felvételi vizsgájára.

1997-ben nyertem felvételt.

Az egyetemi évek meghatározóak voltak számomra:

  • rengeteget tanultam, főként irodalomról, anyanyelvünkről

  • itt ismertem meg későbbi feleségemet, (két gyermekünk most a Szolnoki Waldorf Iskola tanulója)

  • Szegeden szereztem első nevelési-tanítási tapasztalataimat, ekkor fordultam a Waldorf-pedagógia felé.

Az egyetem elvégzése után egy évig dolgoztam magyartanárként egy kis Csongrád megyei falu, Királyhegyes általános iskolájában.

2003-ban családommal Szolnokra költöztünk, ekkor kezdtem munkámat a Szolnoki Waldorf Iskolában.

A Waldorf Pedagógiai Intézet Waldorf-középiskolai tanárképzését 2003 és 2006 között végeztem Solymáron.

Életemben máig a Waldorf-pedagógia, Rudolf Steiner szellemtudománya és az irodalom a meghatározó. Köszönettel és hálával gondolok mindazokra a tanárokra, diákokra, barátokra, akikkel együtt foglalkozhattam, foglalkozhatom mindezekkel.