
Aranyos Szeglet Waldorf Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
Dr Bertáné Hajas Zita
Dr Bertáné Hajas Zita
Rákóczifalván születtem nagyon várt első gyermekként, unokaként. Óvodától gimnáziumig "bejárós" lányként a sport határozta meg az életem. Reggel úszás, napi két testnevelés óra a Koltói Anna Úti Általános Iskolában majd délutánonként edzés. Széchenyi Gimnázium négy éve után a Zsámbéki Katolikus Tanítóképző Főiskola drámatagozatán tanultam. Diploma átadását követően a Zöld Iskolában kaptam lehetőséget tapasztalatokat szerezni. Két év múlva megszülettek a gyermekeim hamar egymás után és mire visszatérhettem volna tanítani, nem volt munkahelyem mert megszűnt. Teljesen más terület következett: állattartó telep vezetője lettem a következő három évben. Rengeteg új tapasztalat, benyomás, tudás, de éreztem, ez csak átmeneti időszak lehet. 2007-ben egy kedves ismerősöm hívott fel azzal, hogy az osztálytanítójuk Budapestre költözik és sürgősen kell az osztály élére valaki. Életem legjobb döntését hoztam meg akkor, amikor hirtelen beugorva, pár nap leforgása alatt új szerepkörben kipróbálhattam magam és megismerhettem a waldorf pedagógiát. Még abban az évben elkezdtem a tanárképzést Budapesten amit sikeresen elvégezve kiegészítettem fejlesztő pedagógiai alapismeretekkel. Azóta is, folyamatosan osztálytanítóként dolgozom.